Kiosk Guides for Learning

szónok olyasvalaki,
akit a beszédre képeztek ki.
Cato
I.e. 234 -149

A kurzusprojektek megszervezése és prezentációja

Az osztályteremben elhangzó prezentációk főbb összetevői a következők:

  • A prezentáció alapvető céljai
    A prezentáció témáját fogalmazzuk meg az alapvető gondolatok kiemelésével.
  • A közönség sajátosságai és tudása
    A közös ismeretekből induljunk ki.
    A prezentáció céljait igyekezzünk a közönség érdeklődése szerint alakítani.
  • A cél hivatalos megfogalmazása
    Fogalmazzuk meg, hogy mi a célunk és mit fogunk bebizonyítani.
  • Érvelés
    Győzzük meg a közönségünket érvekkel és logikával.
  • Áttekintés és összefoglalás
    A prezentáció végén foglaljuk össze az elmondottakat és ellenőrizzük, hogy megértett-e minket a közönség.
  • Kérdések és megbeszélés

Gyakoroljunk a prezentáció elpróbálásával,
magnóra vételével vagy azzal, hogy néhány barát előtt elmondjuk.

A megvalósítás technikái:

  • Törjük meg a jeget egy releváns történet elmesélésével vagy egy viccel, esetleg egy drámai mozdulattal…
  • Használjunk személyes névmásokat a prezentációnkban;
  • Alakítsunk ki szemkontaktust a közönséggel;
  • Társalgási stílusban adjuk elő a beszámolónkat, bár azoknál a pontoknál, amelyeket hangsúlyozni kívánunk, megváltoztathatjuk a hangnemet;
  • Használjunk átvezetéseket annak a jelzésére, hogy új gondolatra térünk át;
  • Intézzünk kérdéseket a közönséghez, azért, hogy bevonjuk őket a párbeszédbe;
  • A legfontosabb gondolataink és érveink összefoglalásával fejezzük be a prezentációt;
  • Hagyjunk időt a kérdésekre és kérjünk visszajelzést
    • a prezentáció tartalmáról (kihagytunk-e bármi fontosat, stb.)
    • a következtetéseinkről
    • a prezentációs stílusunkról
  • Adjuk meg az elérhetőségeinket (vagy osszuk ki a névjegyünket), hogy a közönség további kérdésekkel fordulhasson hozzánk

Vizuális eszközök és médiumok használata:

  • Ellenőrizzük időben, hogy a helyszín számítógépén megjeleníthető-e az anyagunk
  • A biztonság kedvéért több formátumban is legyen meg a prezentációnk (számítógépen, lemezen, weblapon, papíron (!)
  • Érkezzünk korábban és ellenőrizzük, hogy minden működik-e és a teremben mindenhonnan látható/hallható-e a prezentációnk
  • A vizuális anyagok legyenek egyszerűek és jól olvashatóak
  • Minden főbb gondolatot támasszunk alá vizuális bizonyítékokkal is
  • Ne osszunk ki írott vázlatot, stb. a beszédünk előtt, mert akkor megvan a veszélye, hogy a közönség olvasásba merül ahelyett, hogy minket hallgatna.
A kurzusprojektek megszervezése és prezentációja | A problémaalapú tanulás (PBL)